Helyszín
Dunaföldvári Vár
Időpont
2026. augusztus 28-29. péntek-szombat
Jegyvásárlás
Ingyenes
A Dunaföldvári Vár, a Fafaragó Galéria és az Ispánház kiállításai a Folkmaraton alatt ingyenesen látogathatók pénteken 16:00-18:00, szombaton 10:00-18:00 óra között.
Táncház megállás nélkül: Magyarországon először rendeznek 24 órás Folkmaratont Dunaföldváron!
A rendezvény plakátja INNEN LETÖLTHETŐ.
Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi a Dunaföldvári Vár udvarán, hiszen az országban legelőször nálunk rendezik meg a megállás nélküli, 24 órás Folkmaratont! A Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület szervezésében augusztus 28-án és 29-én egy teljes napon át szól majd a népzene és járják a táncot, amit ráadásul egy nem mindennapi, QR-kódos dudakiállítás is színesít.
24 óra pörgés, 6 zenekar és 14 táncegyüttes
A Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület a csíkszentdomonkosi hagyományt követve – Magyarországon elsőként – rendezi meg a 24 órás Folkmaratont, amelynek során egy teljes napon keresztül megállás nélkül szól a muzsika és járják a táncot a résztvevők.
A péntek délután 17 órakor kezdődő rendezvény egészen szombat 17 óráig tart. Ez idő alatt hat zenekar váltja egymást, miközben 17 táncegyüttes lép színpadra. A programban dunaföldvári, hazai és határon túli csoportok egyaránt részt vesznek, többek között Gyimesből és Csíkszentdomonkosról is érkeznek fellépők. A közönség láthatja a Levendula Alapfokú Művészeti Iskola fiatal táncosait, valamint számos ismert néptáncegyüttest a régióból és az ország különböző pontjairól.
A Folkmaraton azonban nem csupán előadásokról szól. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, hiszen a rendezvény lényege a közös tánc és a népzene öröme. Aki kedvet érez hozzá, bármikor bekapcsolódhat a mulatságba – ezért érdemes kényelmes cipőben érkezni, mert könnyen lehet, hogy nézőből táncossá válik.
A Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület célja, hogy egy olyan hagyományteremtő eseményt hozzon létre, amely évről évre összehozza a néptánc és a népzene szerelmeseit, miközben a Dunaföldvári Vár különleges hangulata méltó helyszínt biztosít a 24 órás ünnepléshez.
Különleges kísérőprogram: A duda új ruhája
Ha két tánc között megpihenne, kihagyhatatlan élményt kínál Ágoston Béla (a Zuboly zenekar vezetője, a Fasori Evangélikus Gimnázium tanára) rendhagyó, „A duda új ruhája” című hangzó kiállítása a Fafaragó Galériában.
A kiállítás megnyitója: 2026. augusztus 28. péntek 16:00
A skót duda kockás mintájából kiindulva hazai művészek, textiltervezők és bábkészítők segítségével 16 magyar dudát öltöztettek fel különleges, mesebeli karakterekké. A kiállított dudákhoz egyedi dallamok is készültek, amelyeket a helyszínen, a kifüggesztett tablón található QR-kódok beolvasásával hallgathat meg okostelefonján.
Jöjjön el a Dunaföldvári Várba, és legyen részese az ország első 24 órás Folkmaratonjának, ahol egy egész napon át a zene és a tánc öröméé a főszerep!

Szeretettel köszöntöm Önöket! A mögöttünk álló pörgős, élménydús nyár után örömmel jelenthetem, hogy az ősz sem telik majd tétlenül nálunk: rendkívül színes, pezsgő és tartalmas programkínálattal készülünk.

Tiszta szívből ajánlom, hogy kövessék figyelemmel és látogassák szorgalmasan a honlapunkat, mert hétről hétre újabb részleteket, előadásokat és meglepetéseket fedünk fel.
Tartsanak velünk idén ősszel is, töltsük meg együtt élettel a kultúra tereit!


